Chapter Two

Mivel ilyen aranyos vagyok....:D.....hoztam ma is egy részt...s,mint mondtam,ezek a részek még nem bővelkednek sok eseménnyel....a későbbiekben viszont sok minden lesz...

KOMIZZATOK KÉRLEEK!

Elég rosszul esett,hogy a 8 feliratkozómból csak 2!!! írt....<3

Hétfőn találkozunk!

                              ~Nicole E.~

– Foglaljon helyet Mr. Malik! Én leszek az, aki segíti önt az előbbre jutásban. – ült le velem szembe a főorvos és komoly pillantást vetett felém.

– Köszönöm Mr. Horan. Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy ne csalódjon bennem.

– Ezt el is várom! Ez egy híres – neves kórház. Nem veszünk fel akárkiket ide, egyszóval fel kell kötnie a gatyáját, ha elismert doktor szeretne lenni. – nyeltem egy nagyot és hevesen bólogattam.

– Igaz, hogy még csak rezidens vagyok, de teljes erőmmel fogok tenni azért, hogy mihamarább előrébb jussak. – elmosolyodott.

– Azt hiszem, jól meg leszünk mi. – állt fel a székéből ami engem is arra késztetett, hogy én sem ülhetek tovább. – Először is tegeződjünk, nem vagyok sokkal öregebb nálad. – elmosolyodtam én is és beleegyeztem.

– És mondd csak, hogy fogok kezdeni? Mármint mi lesz az első lépés? – felém nézett kékségeivel és próbáltam nem arra koncentrálni, hogy mennyire megbabonáznak a szemei.

– Még van több, mint egy heted, hogy bejárd ezt a helyet. Körbevezetlek és bemutatlak pár embernek, s aztán majd talán két hét múlva te leszel a segédem az egyik műtétemen. – egyből görcsbe állt a gyomrom. – Nem kell izgulni! Ha felvettek ide, akkor menni fog. Segítek! – kedvesen nézett felém és megbeszéltük, hogy a munkaideje után beülünk egy kávézóba. Én leszek az első rezidense a pályafutása során, és meg szeretne ismerni. Hát én is meg akarom őt, de félek, hogy a végén mondanék neki olyat amivel felfedhetném identitásom előtte.

Négy óra után nem sokkal a bejáratnál vártam őt felöltözve. Január 10-ét írunk, és elég nagy fagyok vannak kint, főleg Londonban.

– Itt is vagyok, neharagudj. Az egyik betegem rosszul lett és muszáj volt ellátnunk. – szaladt le a lépcsőn és épp magára kapta kabátját. Sokkal jobban és stílusosabban néz ki hétköznapi, divatos ruhákban, mint a kék orvosi ruhájában.

– Nem gond, ráérek. – eresztettem meg egy mosolyt felé és ki is léptünk a fagyokba. Hirtelen csapott meg a hideg levegő és köhögnöm kellett, de szerencsére nem volt vészes.

– Hova menjünk? – kérdezett.

– Hát mivel elég hideg van, menjünk a közelebbi Monmouth – ba. – bólintott és gyorsan beinvitáltam a kocsimba. Eléggé lehűlt az autó, ezért gyorsan feltekertem a fűtést maximumra. Pár percen belül meg is érkeztünk. Leállítottam a motort és beléptünk a kis csengővel felszerelt ajtón. Az eladónak annyi ideje sem volt, hogy az ajtó felé nézzen, kik is érkeztek meg, rengetegen voltak a kávézóban. Szerencsénkre találtam egy kisebb asztalt az egyik eldugottabb saroknál, így gyorsan afelé vettem az irányt mögöttem Niallel, nehogy valaki még lestoppolja a kis asztalt. Leraktuk dolgainkat és rendeltünk egy – egy forrócsokit.

– Nos, hát igazából azért is szerettem volna ezt a találkozót, hogy egy kicsit jobban megismerjelek. Te leszel az első tanítványom és nem akarok egy vadidegennel együtt dolgozni. Szeretném ha mesélnél magadról egy kicsit! – közvetlen volt és őszinte. Teljes mértékben megértem.

– Hát fogalmam sincs mit szeretnél hallani, de legyen.27 éves vagyok, nem régen fejeztem be az egyetemet, és egyből jelentkeztem is a kórházba. Van egy lányom, Suzy és ketten élünk egy kisebb családi házban innen pár percre. Suzy anyja elhagyott, mikor megtudta, hogy terhes és amint megszülte átpasszolta nekem, szóval 23 évesen apa lettem. A szüleim támogatnak mindenben és segítenek ahol tudnak, nélkülük nem jött volna össze az egyetem sem. – elgondolkodva figyelt és hümmögött néhány résznél.

– Húha, nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz életed van már most. Azért nem lehet könnyű egyedül nevelni egy négyéves kislányt, vagy esetleg van barátnőd? – kínosan elnéztem.

– Ez egy kicsit kényes téma. Mivel benned megbízom vagyis meg kell bíznom ezért elmondom. – sóhajtottam. – Tatiana, a kicsi anyja nem csak azért hagyott el, mert nem akarta a kicsit, hanem mert...nem vagyok rá büszke..megcsaltam. Kiakadt és elköltözött. Jó, az is igaz, hogy egy álszent nő, de ha úgy nézzük, én voltam a hibás. Ő viszont nem tudom, megcsalt – e valaha. – bólogatott, hogy érti.

– Csak azt nem értem, hogy oké, megcsaltad egy lánnyal, de most lehetne barátnőd nem? – ciccegtem.

– Ettől függetlenül igen, csak nem lánnyal csaltam meg. – lesütöttem szemem és éreztem, ahogy megfagy a levegő és lemerevedik. – még válaszolni sem tudott, megcsörrent a telefonom, ezzel megzavarva a felettébb kellemetlen szituációt.

– Neharagudj, ezt fel kell vennem. – suttogtam neki oda amint megláttam, hogy Anya hív. Biztos Suzy.

– Apa? – elmosolyodtam a halk vékonyka hangjára.

– Igen kicsim? – láttam magam előtt ahogy megáll és a kis kezével a haját csavargatja.

– Nem zavajlak? – még szélesebb vigyorba húztam szám és néha – néha Niallre pillantottam ahogy érdeklődve figyel.

– Te sosem zavarsz, mit szeretnél? – megköszörülte a torkát és újra megszólalt. Suttogva.

– Eszt a mama nem hajja, szóval hajkan beszéjek jó? – felnevettem halkan.

– Oké, mondjad!

– Jécci, szidd meg a mamát! Nem akajt ejvinnyi moziba, pedig emjékszem te megígéjted. – elhúztam a szám, valóban így volt.

– Így van, tényleg megígértem, de sok minden közbejött. Holnap jó lesz ha elviszlek? Úgysincs ovi és azt hiszem most adják a barbie-t. – tudtam, hogy erre kiugrik a bőréből.

– Újiszten, hajjod eszt mama! Apa ejvisz hojnap a moziba! Tudtam én, hogy apa mindig betajtja a szavát! – felnevettem jóízűen.

– De akkor most szépen elmész vacsorázni, biztos finomat főzött a mama, megfürdesz egy jó nagy kád vízbe, és mire az ágyba kerülsz otthon leszek! – hümmögött.

– Okéééj, egyébkényt, szejinytem te jobban főzőj, mint a mama. – megforgattam szemeim.

– Ez nem kérdés, mama utál főzni én pedig imádok és tudok is. Holnap viszont csinálunk egy apa – lánya napot oké? De most le kell tennem Suz.

– Köszönyöm apa, nagyon szejetlek! – megmelengette szívem, mindig elmondja mennyire szeret.

– Én is nagyon szeretlek. Nemsokára megyek. – ezzel leraktam. Visszanéztem Niallre és meglepődve néztem, hogy ellágyult szemekkel néz.

– Mi az?-kérdeztem, mert fogalmam sem volt, mit néz ennyire.

– Semmi, csak olyan jó volt hallgatni a beszélgetést. Biztos nagyon aranyos a kislányod. – vigyorgott.

– Igen az, egy tündér és imádom. Hiába négy éves még csak, bármit elmondhatok neki és mindig aranyosan próbál tanácsot adni.

– Az előbbi beszélgetésünkre visszatérve. – összezsugorodott a gyomrom és vártam, míg befejezi a mondatot. – Tudom, hogy ez neked kínos, és megértelek, hogy nem mondod el sok embernek. Attól még ugyanolyan ember leszel, ez az én véleményem. Meghát, milyen egy rendes családod van, egy kislánnyal. Szerintem ez teljesen érthető. Őszintén szólva én sem kezdenék csajjal, ha otthagyna egy gyerekkel. – hozzátette mellékesen amire mindketten felnevettünk.

– El sem tudom mondani, mennyire megkönnyebbültem. Nem tudtam volna száz százalékosan dolgozni melletted, ha elítélsz. Köszönöm. – fejét rázta.

– És Suzy tudja? Úgyértem, hogy az anyukája merre van, és azt, hogy nem a nőkhöz vonzódsz? – nemhiába, okos a kicsikém.

– Igen, elmondtam neki nem is olyan rég. Ő is ugyanezt a reakciót mutatta, mint most te, csak ő utálja az anyját. Szentül hisz benne, hogy azért hagyta el őt, mert nem akarta. Ez nem teljesen így van, de majd pár év múlva elmondom neki az egészet. Viszont azt, hogy meleg vagyok könnyen fogadta. Nem kerített neki nagy feneket. Azt mondta, hogy akkor legalább lesz két apukája majd...és lerendezte ennyivel. – bólintott. – És nálad mi a helyzet? Család? Gyerek?

– Hát, 28 éves vagyok, nemsokára 29 és van egy feleségem. Négy éve házasodtunk össze és még nincs gyerekünk. Bár mostanság elég komplikált a kapcsolatunk, de próbálunk mindent a lehető legjobban kihozni a helyzetből. – felesége van, basszameg. Kár lenne tagadni, rohadtul bejön, főleg, hogy úgy néz ki, mint egy tini a szőke hajával és ráadásul okos, neves orvos. Ez az imidzs hihetetlenül jól áll neki és olyan vonzóvá teszi.

– Ah, biztos minden megoldódik. Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, és ez már négy éves házasság, nem friss. Ilyenkor persze, hogy egy kicsit kihűl a dolog, de hamar helyrejönnek a dolgok csak egy időre félre kell tenni a problémákat. – próbáltam egy kis tanáccsal ellátni és reméltem, hogy nem vette észre azt, hogy végigmértem tetőtől talpig meg, hogy lemerevedtem egy pillanatra.

– Remélem. – sóhajtott keserűen és belekortyolt a forró italába.

Egyéb apróságok is szóba kerültek még a beszélgetésünk során, például a sport, szórakozás, tervek és a pályafutás. Elmesélte a saját történetét, hogy hogyan is lett ennyire fiatalon főorvos és meglepően rengeteg a közös pont köztünk. Csak a szerencsén múlott, hogy sikerül az egyetem, egy gyerek mellett és egy alig fizető állással nehezen megy a tanulás, de hála égnek sikérült lediplomáznom és nem olyan rég kaptam egy ajánlott levelet a postástól, miszerint el is kezdhetem rezidensi karrierem, egyenlőre.

Ő is a mázlinak köszönheti helyzetét, mert utolsóként jutott be és hátránya is volt, az ír akcentus. Igen, Írországban élt egészen 20 éves koráig, ott kezdte el az egyetemet de itt fejezte be. És milyen jól tette, hihetetlen milyen hamar a csúcsra tört és ilyen fiatalon többet tud, mint néhány most nyugdíjba lépő szakorvos. Becsületreméltó amit csinál.

Nembeszélve szintén a külsejéről, nagy rajongással botladozhatnak körülötte a nők. Fogalmam sincs milyen lehet a felesége, de ha most mélyponton van a házasságuk akkor azt biztos a nő rontotta el. Ilyen kevés idő alatt is kiismertem Niallt és nem nézném ki belőle a rossz társat, férjet. Viszont nem ítélkezhetek előre, még csak pár órája ismerem.

– Figyelj, nekem most mennem kell. Suzy már vár otthon. – bólintott és ő is az időre hivatkozva elismerte, hogy neki is indulnia kellene haza, bár semmi kedve. Na ezt nem szeretném én sem. Egy olyan emberhez hazamenni nap, mint nap, akit nem szeretsz, legalábbis nem igazán.

– Megadhatnád a számod, s összefuthatunk ha úgyérzed. Holnap után úgyis találkozunk a kórházban. – előkaptam a mobilom és átnyújtottam neki. Kicsit megdöbbent mimikával nézte a képernyőt, de utána egyből be is írta a számát. Ráeszméltem mit is nézett annyira. A hátteremen Suz és én voltam. Még anya csinálta a képet nyáron a kertben, Suz édesen pancsolt a medencében egy csokis fagyit nyaldosva én meg voltam olyan idióta, hogy bemásztam mellé. Abban a szent pillanatban tiszta maszat lettem én is a fagyitól és ezt a momentumot örökítette meg anyukám.

– Hihetetlen milyen szoros a kapcsolatod a lányoddal, pedig még csak négyéves. Rémisztően hasonlít rád, egyszer szívesen megismerném. – pár órája ismerem, de máris érdeklődik. Jó kezdés.

– Persze, úgyis el kell mesélnem neki mit csináltam ma és kivel voltam. Ő nem hercegnős mesékre alszik el, hanem arra hogy elmesélem neki a napom. Furcsa szokás. – Felnevetett. Gyorsan fizettünk és magunkra kaptuk a jó meleg kabátot. Későre járt már. Lehetett olyan hat – hét óra is, így már eléggé besötétedett. A hó is egyre jobban kezdett esni és a felmelegedett testünknek hirtelen jött ez a mínusz tíz fok körüli idő.

– Gyere, gyorsan szállj be. – intettem neki és egy kicsit hangosabban beszéltem mert a szél hatalmas lett. Ellenkezni akart de gyorsan bepattantam. Becsapta az ajtót és egyszerre fújtuk ki a levegőt. Egymásra néztünk.

– Még vissza kell mennem a kocsimért. – húzta el a száját. Hirtelen támadt egy ötletem.

– Mi lenne ha most inkább hazafuvaroználak, a kocsid megvár a parkolóban. – s beizzítottam a motort.

– És hétfőn mivel fogok menni? Mert az tuti, hogy gyalog nem teszem ki a lábam ebben a hidegben. – nézett ki az ablakon aztán ismét rám.

– Erre is van megoldás. Hétfőn beviszlek én a kórházba, úgyis egy helyre megyünk és még Suzy-t is láthatod, mert oviba kell vigyem, ami innen kicsit messzebb van. – láttam, hogy elgondolkozik.

– De még csak most ismertelek meg. Máris furikázol? – okoskodott.

– Jajj, hagyd már. Semmiség. – legyintettem.

– Ez esetben rendben. Viszont akkor itt jobbra. – utasított én pedig le is fordultam a sok lámpával bevilágított utcába. Lassabban haladtam, mint eddig bármikor. Rettentő csúszósak lettek az utak egy nap alatt, hála ennek a jeges időjárásnak. S az sem segít, hogy téligumi van a kerekeken, sokszor érzem, hogy kibukik az út alól.

Hamar odaértünk. Egy szép, hóval borított kisebb háznál parkoltam le, de a motort nem állítottam le.

– Köszönöm, hogy elhoztál. Ne szállj ki, nagyon hideg van. – fogtunk kezet, s meglepődve tapasztaltam, mennyire puha is a bőre, de hisz orvos. Biztos ápolja.

– Szívesen tettem. Hétfőn itt vagyok hétre, ha neked az megfelel. – bólintott és egy intés után sietve ki is szállt. Megvártam míg bemegy, aztán egy nem kellemes fékcsikorgással tovább is hajtottam az ellenkező irányba, haza az én Suzy – mhoz.

– Suzy, apa nem fog örülni, ha hazaér és meglátja, hogy te még mindig itt futkározol. Rég meg kellett volna fürde....Suuzyy! Hányszor mondtam neked, hogy ne szurkáld össze villával a kanapét. Nézd, meg! Apa ki tér a hitéből, ha ezt megtudja. – szidta meg anya a kicsit. Széles mosollyal az arcomon mentem beljebb, miután levettem a ruhákat. Útközben vettem néhány finomságot, hátha ezektől hamarabb elalszik.

– Apaaa! – rohant felém amint meglátott. Anya meg örült, hogy végre lepihenhet. – A mama folytony dijigál. – felnevettünk.

– Hát megértem, már a második kanapét teszed tönkre az évben, s még csak tíz napja kezdődött. Le kéne állni kisasszony! – arcát belefúrta nyakamba és szégyenlősen elbújt.

– Mi ez a szag apa? Hoj vojtáj? Ez káfé? – szagolgatott.

– Kávénak hívják és egy kávézóban voltam. Pont akkor, amikor hívtál. – leraktam az ölemből és az összeszurkált kanapéra ültettem, és gyorsan eldugtam az édességeket.

– Igeny? És milyen vojt a bácsi? Szép? – kikerekedett szemekkel néztem rá.

– Susanne Malik! Honnan gondolod, hogy randiztam? – csavargatta a haját.

– Háát, a tévébe is játtam, hogy ha a bácsik későn jönnyek haza és fuja az ijjatuk, akkoj bisztosan jandijuk volt. Mivej te a bácsikat szejeted ezéj gondojtam, hogy szép vojt a bácsi. Nincs igazam, apa!? – le kellett ülnöm, honnan tud ez a gyerek ennyit? Nem is beszéltem vele sokat a szerelemről.

– Húha, te aztán nagyon okos kislány vagy, de ez sajnos nem egy randi volt. Tudod én a kórházban fogok dolgozni és a "főnökömnel" ültünk be egy kicsit, hogy megismerjük egymást. – szaporán bólogatott, jelezve, hogy érti.

– De ugye te szejetnéd, ha a főnyököddel mennyél jandiznyi? – belém fagyott a szó. – Mi a nyeve? – laposakat pislogott már, ezért ölembe kaptam és bevittem a fürdőszobába.

– Niall a neve. Jól néz ki, de van felesége sajnos. – levettem róla a pólóját és kibújtattam az összes ruhadarabból.

– Niajj! Fuja nyév, de szép. – megnyitottam neki a vizet, hogy jó meleg legyen és addig megmostam a fogát.

– Igen az, Írországban született. Tudod ott ahol a nyáron voltunk. Képzeld, hétfőn megismerheted. Én viszem be a kórházba. – Kipattant a szeme, kiköpte a habot és megszólalt ismét.

– De mijéjt? Beteg? – felnevettem.

– Nem, ő a főorvos. Mondtam az előbb, együtt fogunk dolgozni. –beleültettem a kádba és megborzongott a hirtelen melegtől.

– Akkoj szejejmesek lesztek?

– Mi? Miért lennénk? Kötve hiszem, sajnos. Felesége van. – rám nézett.

– És? Az nyem jelenyt semmit! – el kellett gondolkozzak, honnan tudhat ilyesmiket, de nem jutottam semmire. Innentől kezdve megfontolom miket mondok neki, mert a végén már a szexuális életemről fog érdeklődni.

Gyorsan megfürdettem a jó illatú, levendulás habfürdővel és nyávogva, de kimászott a meleg fürdővízből. Törölközőbe csavartam, kiszedtem a csatokat a hajából, kifésültem gyönyörű fekete haját és ráadtam lila köntösét.

– Apa nyeee, tegyél jeee! – visított, mikor ölembe kaptam és két kezemmel tartva a levegőben táncoltattam, mint a repülőt. Nevetve vittem az ágyamba. Mostanában sok rémálma van, ezért beköltözött hozzám.

– Kaphatyok egy pójót a tiédbőj? Abba akajok ajudni! – ásított.

– Mégis miért? Nem jó neked a szép, kutyás pizsamád? – megrázta a fejét és levette a köntöst, majd remegve állt a szoba közepén. Kikaptam az egyik fekete pólóm és sietősen ráadtam. Önelégülten elmosolyodott.

– A tiednyek jobb az ijjata. Apa szagú. – felkacagtam.

– Apaszagú? Az milyen? – beleszagolt a pólómba és vigyorgott.

– Hát ilyen..jó. – aztán kihalásztam egy bugyit neki és ráadtam. Bebújt az ágyba és a szokásos jobb oldalra feküdt.

– Elmegyek én is fürdeni! Sietek, addig próbálj meg elaludni. – kutakodtam a szekrényemben egy bokszert keresve.

– Mehetek ény is? – megfordultam, hogy vele szemben legyek.

– Minek? A végén még azért álmodsz rosszat, mert láttál engem meztelenül. – vigyorogtam felé.

– Jajj, apa. Majd nyem nyézek oda. De te játhatod a fenyekemet, ény nyem a tiedet. – fonta össze karjait. Hihetetlenül édes volt, majd meg zabáltam. Nevettem és úgy válaszoltam neki.

– Hidd el, nem csak a fenekem nem láthatod, de jobb is! Na rohanok. – hahotázva mentem be a fürdőbe és ledobáltam magamról a felesleges ruhákat, amiután beálltam a zuhany alá.

Pár perc múlva már egy bokszerben lépdeltem vissza a szobába, felkaptam egy pólót és befeküdtem kislányom mellé, aki az én oldalamon halkan szuszogott. Megfogtam könnyű kis testét és magamra raktam miután elfeküdtem a helyemen. Az ujját szopva aludt és valóban, kiköpött ugyanúgy néz ki, mint én. Egy puszit nyomtam feje búbjára és belefúrta magát az oldalamba nagyokat szippantva illatomból. Nagyon szeretem és egyátalán nem bánom, hogy akkor elhagyott Tatiana...nem lenne itt velem ez az imádnivaló tündérke. Hamar rám talált az álom, és utolsó emlékem egy babonázó kék pillantás volt, majd elnyelt a sötétség.