Chapter Nineteen

Szépséges éjjelt mindenkinek.

Kedd van, ami újabb részt tartogat számotokra, s ahogy ígértem elkezdem ezt a szokást. Hamarabb be lesz fejezve ez a blog, s akkor a többire nagyobb hangsúlyt tudok fektetni, de ez se vesszen ám kárba!

Jó olvasást!

Hagyjatok nyomot!

xxx Nicole E.

Niall szemszöge:

Mit keresek itt? Csakis Őt. Senki mást. Elegem van abból, hogy mindenki csak papol nekem arról, hogy mekkora papucs vagyok és nem merek a sarkamra állni. Hát most itt az ideje.

-Téged.-izzadt, csillogó homloka elől elsöpörte a lefelé álló fekete hajkoronáját és meglepetten nézett a szemembe. Hiába verdesett a szívem háromszor annyira, mint általában, magabiztosan egy magabiztos vigyort eresztve álltam előtte.

-E-engem? De miért?-félre nézett és egy jó mélyet sóhajtott.

-Mert meg szeretném veled beszélni az elmúlt időszakban történt dolgokat. Ígérem, hogy nem szítok veszekedést és nem bonyolódunk semmiféle konfliktusba, csak egyetlen egy beszélgetést kérek és ha úgy döntesz, soha többé nem kell láss. Viszont vannak olyan dolgok, amik elmondása nélkül nem tudnék továbblépni. Remélem megértesz.-csak úgy folytak belőle a szavak, s mire ismét felnéztem gyönyörű, csokibarna íriszeibe már egy csábosan mosolygó Zayn-t láttam. Összezavarodtam hirtelen.-Mi az?

-Semmi, ne haragudj. Én is szeretnék neked rengeteg dolgot mondani, de nem hiszem, hogy ennél jobb helyzetbe tudunk kerülni. Feltétlenül muszáj?-egy pillanatra lehunytam a szemeim. Hát ennyire elrontottam mindent? Már nem is akar szóba állni velem?

-É-én..-krákogtam.-Kerülhetünk jobb helyzetbe, csak kérlek egyetlen esélyt adj nekem, hogy elmondhassak mindent. Utána mondhatod, hogy fel is út-le is út, ha úgy döntesz, de ne hagyj tudatlanságban. Ez az elmúlt egy hét borzalmas volt számomra és ha belegondolok, hogy neked sokkal rosszabb volt…én..-elmozdultam. A könnyek megállíthatatlanul gyűltek a szemeimbe, s nem szerettem volna, ha így lát. Már így is eleget mondtam neki.

-Figyelj, nem tudod mennyire ramaty állapotban vagyok. Nem tudod min mentem keresztül az elmúlt időben. Én nem téged akarlak támadni, de te is részese voltál ennek…egyszerűen, egyszerűen besokalltam.-sóhajtott lemondóan. Visszafordultam hozzá.

-Egyetlen beszélgetés.-könyörgőn néztem rá. Lehunyt szemmel bólintott végül.

-Rendben. Csak ne most, látod, hogy nem megfelelő a helyszín és az időpont. Hívj fel, ha ráérsz, vagyis, rámérsz, akkor majd megbeszéljük.-halványan elmosolyodott és zsebre vágta a kezeit. Bármikor ráérek, főleg Rá…de ezt a gondolatot, inkább megtartottam magamnak.

-Foglak, köszönöm Zayn. –mindketten megfordultunk, de még szerettem volna mondani neki egy-két dolgot.-Zayn!-visszafordult kíváncsian.-Meglátogathatom Suzy-t?-halvány fájdalom suhant át az arcán, de végül bólintott. Intettem neki és miután megigazítottam a sálam, zsebre dugtam a kezem és lassan sétáltam ki a temető kapuján. Gyalog érkeztem. Muszáj voltam kicsit kiengedni a gőzt, s ezt egy kellemes februári sétával szerettem volna elérni. Sikerült is, mert nem is történhetett volna jobban ez a beszélgetés ennél.

Ebben az utóbbi egy hétben próbáltam a gondolataimat helyrerakni, s miután Liam átformálta az egész gondolatmenetemet, csak arra tudtam gondolni, hogyan is tudnám helyrehozni azt, amit elrontottam. Ismerem már annyira Zayn-t, hogy tudjam, Ő nem könnyen megbocsájtó típus, főleg ha ilyen dologról van szó. Éppen ezért mindent letisztáztam magamban, majd ezt mind elmondtam Liam-nek, aki mint egy terapeuta, segített végig és támogatott. Az első lépéseket kis lépcsőfokokként kell végigjárnom, hogy elnyerjem a bizalmát ismét. El akarom nyerni a bizalmát. Ehhez nagy szükségem lenne Suzy-ra, de bevallom nem lenne szép egy gyerekkel befolyásolnom Őt, másrészt szegénykém most nagyon nincs jól.

A kórház felé tartott az utam, s öt napja már dolgozok is ott újból, csak eddig nem mertem bemenni Suzy-hoz, hiába volt nagy a kísértés. Zayn háta mögött semmit nem szeretnék elkövetni.

-Szia, kislány. Niall vagyok.-megfogtam a kezét, s próbáltam nem elsírni magam. Ezerszer jobban festett, mint mikor legutoljára láttam, de még mindig borzalmasan. Tudtam, nem ma fog felkelni, ahhoz még nem telt el elég idő, s nagyon remélem, hogy a szervezete kibírja ezt a rengeteg dózisú gyógyszereket. Altató,fájdalomcsillapító és tápanyagok elképzelhetetlen mennyiségben és fajtában. Hála istennek az értékei megfelelőek, már csak arra kell várni, hogy a sebei kellőképp begyógyuljanak, aztán már megkezdődhet az altatóelvonás fokozatosan.

-Nem tudom, hallasz-e, de ha igen, akkor tudd, hogy nagyon jó kezekben vagy ám. Apukád nagyon nagyon aggódik érted és szeretnénk ha minél hamarabb felébrednél már. Nagyon hiányzol neki és nekem is. Apu sok rossz dolgon van túl és az lenne a legnagyobb boldogság számára, ha végre kinyitnád a kicsi szemeid.-adtam egy apró puszit az érintetlen orcájára. Kis keze majdhogynem eltűnt az enyémben.

-Szeretünk ám téged nagyon, meg azt az okos kis buksidat is. Te mindig tudtad ám, hogy mi is a helyzet, pedig nem is mondtunk neked semmit. És lám, végül tényleg neked lett igazad. Azt mondta nekem az egyik barátom, hogy apukád szeret engem. Igaz ez? Olyan jó lenne ha igaz lenne. Tudod miért? Mert én is érzem ezt. Szeretem apukádat. Csak az a baj, hogy túl önző és makacs voltam az elmúlt időszakban, hogy nem láttam az orromnál tovább. Nem tudom, hogy képes lesz-e nekem megbocsájtani, de ha nem…ez van. Én tényleg szeretem Őt és téged is. Igaz, hogy nem sokat találkoztunk eddig, legalábbis nem voltunk együtt napokat, de már egész családdá nőttétek ki magatokat a szememben. Ez bizony nagy szó, ugyanis nekem nem is olyan régen még feleségem volt. Kiderült, hogy nem is szerettem Őt igazán, helyette apukádat annál inkább.

Nem gondoltam volna, hogy képes leszek elaludni a betegágy felett, de ezt is meg kellett élnem. Az egyik nővér keltett fel, s hálát adtam istennek, hogy nem volt még olyan késő ~ már ha a hét óra nem olyan késő~.

Sietősen elköszöntem Suzy-tól, s megígértem neki, hogy mostantól sűrűbben fogok jönni. Magamban hozzátettem, hogy ha ezt Zayn is jóváhagyja, mert nem száz százalék, hogy békében tudjuk megbeszélni a dolgainkat, s így nem lenne kellemes, ha úgy járnék be a kicsihez, hogy nem vagyunk valami fényes kapcsolatban. Kifele menet ezeket a gondolatokat ki is irtottam a fejemből, mert küzdeni fogok azért, hogy igenis sikerüljön a tervem, miszerint mi még egyszer egy pár leszünk.

Egy pár, Igen!

Leszarom azt, hogy eddig azon a véleményen voltam, hogy én nem vagyok meleg. Lefeküdtem egy férfival, telibeszarok az egészbe, hogy minek néznek. Buzi? Köcsög? Hát legyen. Ha szeretem Őt akkor kit izgat, hogy miféle az identitásom?

Későn jöttem rá? Lehet, biztos. De talán még helyrehozhatom, s én minden lehetőséget meg fogok ragadni azért, hogy visszaszerezzem a bizalmát irántam.

Remélem, hogy Ő is szeret, ha Liam igazat beszél akkor már valószínűleg nyert ügyem van. Ha pedig nem…nos, akkor egy viszonzatlan szerelemmel lettem gazdagabb.

Gondolataim közepette észre sem vettem, hogy hazaérkeztem. Miután befordultam az utcába csak egy kisebb lámpa által megvilágított havas autót láttam meg, de hülyén is jött ki az egész, mert február végéhez közeledve elég furcsának tűnhet a hó, viszont ez Anglia kéremszépen. Ezt kell szeretni.

Miután becsuktam magam mögött a bejárati ajtót és összedörzsöltem tenyereim, lekaptam magamról a zakóm és a kabátom majd a konyhába mentem, s összehúzott szemöldökkel tekintettem körbe, ugyanis túl nagy csönd ölelt körbe. Liam?

-Hahó, Liam? Hazajöttem?- felkiabáltam az emeletre is, de választ nem kaptam. Csak az óra kattogása és az akvárium működése hallatszódott. Vállat rántottam és visszamentem a konyhába, hogy kirámoljam a hűtőt. Egy cetli várt az ajtón.

„ El kellett mennem, bocsi. Legkésőbb tízre otthon leszek. A hűtőben van kaja, csináltam lasagne-t. Ha hazaértem mesélned kell! Remélem minden jól ment. ByBy, Liam ”

Felnevettem mikor megláttam a köszönését. Mostanában nagyon rászokott erre a hülyeségre és mindent máshogy ír, mint ahogyan kellene. Idióta.

Nem szokása ilyen későn eljárkálni, szóval vagy randija van, vagy valami nagyon fontos találkája. Bár nála mindkettő egyre megy.

Az említett kaját kiszedtem a hűtőből és betettem a mikróba, s míg az melegedett kimentem a kabátomhoz a telefonomért. Bezártam az ajtót, biztos ami biztos alapon. Liam-nek úgyis van kulcsa, s inkább magamra zárom az ajtókat, minthogy megijedjek. Mostanság egyre több a betörés, pedig ezen a környéken régebben ritkának számított. Jobb félni, mint megijedni!

Leültem a kanapéra kezemben a púpos tányérral és a telefonommal, majd benyomtam a TV-t, s megnéztem, hogy milyen üzeneteket kaptam a különböző közösségi oldalakon.

Ahogy feloldottam a zárat, máris egy üzenettel találtam szemben magamat. Majdnem a kaját is kiköptem.

Zayn.