Chapter Twenty-three

Szervusztok,

nagyon köszönöm az előző részhez érkezett visszajelzéseket! Nem is gondoltam volna, hogy azt ennyien szeretni fogjátok.

A mai rész egy kicsit „töltelék” viszont szükség van rá, mert ez az áttörő…úgymond.

Remélem ez is tetszeni fog és megdobtok már kommenttel ismét.

Próbálom írni a részeket, de egyre csak fogy…kéne valami csavar nem igaz? ;)

xxx Nicole E.

Zayn szemszöge:

Azóta a nap óta úgy fel vagyok töltve energiával és szeretettel, hogy egyik undok kolléga vagy rosszindulatú beteg sem tud belerondítani a napjaimba. Niall és én nem is lehetnénk nagyobb összhangban, mind munkahelyen, mind magánéletben.

Nem történt közöttünk semmi, pár csókon kívül, de kezdem érezni, hogy rettentő sokat változott az elmúlt időszakban. A Valerie-vel közös lakásuk ma már csupán az övé, szerencsére a tárgyalások is befejeződtek, habár volt egy – két konfliktus közöttük, békében váltak el.

Nem beszéltük meg mi legyen velünk, sem azt, hogy hogyan is álljunk egymáshoz, de szerintem megfelel ez a se veled se nélküled kapcsolat mindkettőnknek. Viszont ha azt nézzük, hogy Suzy és a hármunk kapcsolata mennyire erős, azt kell mondjam, nem kéne egy helyben toporognunk. Suz már megszerette Ni-t, nagyon. Ha most elhagyna, és azt mondaná, hogy ebből Ő nem kér, akkor nem csak én törnék össze, hanem Suz is, azt nem bírnám ki. Már kétszer veszítette el az anyukáját, egy apukát nem tudna. Fogalmam sincs, hogy fogja fogadni majd, ha megtudja a tragikus hírt.

-Minden rendben? – számhoz emeltem a kávés bögrémet és kortyoltam egy keveset a forró italból, míg Niall kezei a hátamra simultak és sejtettem, hogy félmeztelen. Megfordultam, s igazam lett.

-Persze. – hamis mosolyt eresztettem az ajkaimra, nem vette be. Leült velem szemben és kíváncsian nézett rám.

Szokásává vált nálunk aludni mostanában, de ha úgy hozza a helyzet én is töltök nála néhány estét. Mint mondtam, nem, nem feküdtünk le, bár egy, s más történt a szextelefon óta. Azóta is beleremegek, ha visszagondolok a hangjára és a sóhajaira.

-Mi bánt? Ne mondd, hogy semmi, mert látom rajtad. Napok óta ilyen vagy. – sóhajtottam egyet. Muszáj megbeszélnünk.

-Ne haragudj. Most fogtam fel az elmúlt időszak történéseit és kicsit besokalltam. Túl leszek ezen is és minden rendben lesz, nyugodj meg. – villantottam egy vigyort és próbáltam őszintére kerekíteni.

-Biztos? – kételkedve nézett egyik szememből a másikba.

-Teljesen. – elhitte, s a következő pillanatban már hajolt is át az asztalon, hogy egy reggeli csókot nyomjon ajkaimra. Annyira imádom, csak az a probléma, hogy Ő ezt fel sem fogja. Hiába Ő az idősebb, nem tudja mennyire is fontos nekem, remélem neki nem csak egy próba vagyok, mert akkor egy életre eltemetem magamban a szerelmet.

-Akkor? Mit csinálunk ma? Egyre jobb az idő és még Suz nincs olyan jól, hogy hazaengedjék a kórházból. Kettesben lehetnénk! – visszalépett mellém és a nyakam kezdte csókolgatni. Halkan sóhajtoztam, mert tény, hogy jól esett, de a rossz érzés egy pillanatra sem csillapodott bennem.

-Nem tudom, elmehetnénk valahová. – letettem az asztalra a bögrét és próbáltam nem túl bunkó módon eltávolodni tőle. Megköszörültem a torkom, majd egy alsógatyában caplattam az előszobába és szedtem ki az eldugott cigim a polc mélyéről.

-Mióta dohányzol? – lepődött meg.

-Szoktam néha, de csak ha ideges és stresszes vagyok. – bólintott, de összehúzta a szemöldökét.

-Miért vagy ideges? – lehunytam szemeim, mikor megéreztem a nikotin ízét szétáradni a tüdőmben és karikát formázva az ajkaimmal fújtam ki a káros levegőt.

-Ne mondd, hogy te nem veszed észre, Ni!? – beszívta a levegőt és mellém lépett. Vállamra hajtotta a fejét hátulról és kezét átlendítette derekamon.

-Reméltem, hogy talán egy kicsit lehetünk…így. Nyugodtan, a sok problémától egy kicsit kirekesztve. Nem kell mindig megbeszélnünk a dolgokat, megoldódnak maguktól is. – hm. Szép.

-De ha már a problémák túl mélyek? – kérdeztem. Megfordult és csillogó szemeibe ütköztem.

-Ezért vagyok itt. Akár hiszed, akár nem, nem akarlak átverni. Tudom, hogy kételyek között vagy, hisz még én magam sem hiszem el az elmúlt napokat, de megtörténtek, a rosszak is és a jók is. – olyan meggyőződéssel mondta a szavakat a szemembe, hogy egy pillanatra el is felejtettem miről is beszélünk.

Nekidőltem az előszoba falának és a kikészített hamutálba pöccintettem a hamut, majd Niall felé fordultam és miután egy nagyot szívtam a cigimből, belefújtam a szájába. Az elején nem nagyon tetszett neki a dolog, de amint látta, hogy nem akarok neki rosszat, kikapta a kezemből a már lassan teljesen elégő cigarettát és egy mélyet szívott belőle.

Nem tudom, hogy engem is ilyen szenvedéllyel nézett- e, mikor mélyet szippantottam a bagóból, de az biztos, hogy bizsergett az alhasam, miközben Ő tette azt. Nem hiába imádom, egy szexi, kifinomult, alázatos férfi, aki nem utolsó sorban orvos. Nem is kelthetne nagyobb vágyat bennem, főleg így kora reggel, mikor még a reggeli merevedésem sem csillapodott le teljesen.

-Hogy az istenbe vagy ennyire izgató? – kacéran elmosolyodott és lassan engedte ki a szájából a füstöt. Való igaz, hogy vízipipával vagy füves cigivel jobb a keletkező füst, de így is eléggé ködös lett köztünk a levegő.

-Pontosan úgy ahogyan te is, csak míg nekem ez sokszor kínos, vagy nehezemre esik, neked teljesen természetes és észre sem veszed. – fogalmam sincs miért, de pár tónussal mélyebben hangzott a hangja, mely olyan hatással volt rám, mintha egy átfagyott nap után ülhetnék a forró kádba. Magyarul kirázott a hideg, kellemesen.

-Nem tudod mit beszélsz. – kuncogott, s megvártam míg még egyet szív a cigiből, majd kikaptam a kezéből és egy nagyobb slukkot szívtam, majd elnyomtam a hamutálban. Kifújtuk az elhasznált levegőt és a füstöt, majd már nem bírtam tovább. Annyira egyértelműnek tűnt mostanában az, hogy bármikor megcsókolom és simogatom, hogy most sem éreztem magam feszélyezve, mikor a tarkóját szorongatva dugtam le a nyelvem a torkán, miután fogaimmal meghúztam ajkait és megízleltem nikotinos száját. Belenyögött a csókunkba, mire elmosolyodtam és egy pillanatra eltávolodtam tőle, de a következő momentumban már másik kezem a csupasz derekát szorongatta és ágyékom az övét súrolta.

-Ha most nem hagyod abba, a végén olyat teszek, amit álmomban sem gondoltam volna. – felnevettem mondandója hallatán, mivel a múltkori szextelefon óta én már mindent kinézek belőle, ami csak a világon lehetséges.

-Pedig nem sok ruhadarabot kéne levetkőznünk. – felhorkant és még közelebb húzott magához, hogy már a mellkasunk is teljesen összeért. Szerencse vagy nem szerencse, majdnem egy magasak vagyunk, ezért ahogy közelebb hajolt már össze is ért a szánk, újból.

-Komolyan beszéltem. Ha tudnád mennyire felszabadító végre úgy élni, gondolkodni és cselekedni, hogy tudom téged foglak csókolni és taperolni egész álló nap. – félrevert a szívem ez hallva. Tán akkor mégsem játszana velem?

-Tényleg? – picit hátráltam tőle. Ezt most meg szeretném vele beszélni normálisan. Kezd felemészteni a tudatlanság.

-Igen. Zayn, igazából akkor jöttem rá, hogy egy fasz vagyok, mikor megláttam azokat az üzeneteket. Bevallom, játszottam a szende szüzet, mikor magam is nagyon jól tudtam már az elején, hogy Te nekem soha nem leszel szimpla barát. Csak a büszkeségem és a kényelmes helyzetem túl kedvező volt számomra. Sajnálom, ha eddig túlságosan hihetetlennek tűnt az egész. – a kék íriszei most még szebbek voltak, mint eddig.

-Erre volt szükségem. Olyan rossz érzés, hogy folyton „megbeszéljük” a dolgokat, de már hetek óta egyhelyben toporgunk. Sok probléma oldódott meg mostanában, de ez nem…és, csak sajnálom. Csak téged akarlak, csak magamnak és végérvényesen. – Niall nagyokat pislogva nézett a szemembe, de nem válaszolt, hanem teljes testsúlyával nekem dőlt, így a falnak ütköztem, és szenvedélyesen kezdett csókolni. Ha tudom, hogy ennyire jó érzés a sajátomnak tudni Őt, akkor már réges rég tepertem volna érte, hogy minél több ideig mondhassam magaménak.

-Remélem tudod, hogy ez felért egy kiadós szerelmi vallomással. – somolygott. Kit érdekel? Hát nem tudja még, hogy mennyire odavagyok érte? Nem veszi észre, hogy minden rezdülése milyen hatással van rám?

Tudom, rettentő sokat hibáztam én is, de ki ne hibázott volna olyan helyzetekben? A lényeg az, hogy ha nem is minden, de a nagyrészt tisztázódott mára…talán kezd helyrejönni az életem?

-Én pedig remélem tudod, hogy nem foglalkoztat olyan nagyon. – beleharapott az államba, mire felmordultam. Micsoda állat lett!?  -Szeretlek, Ni! – mintha megkövült volna a kezemben, meg sem moccant. Kezdtem úgy érezni, hogy rosszat mondtam, s még korai volt, de amikor megrázta a fejét és hatalmas vigyorba húzódott a szája, én is elengedtem magam kissé.

-Tudom, és én is szeretlek téged. – nagyobb örömöm nem is lehetett volna, hisz ez volt a cél. Hogy bevallja magának, majd idővel nekem is ezt. Ezek szerint már réges rég tudja, hogy szeret?