Chapter Twenty

Sziasztok!

Meg is jöttem a folytatással, remélem tetszeni fog. És most is sajnálom a végét :D Ezt muszáj volt így beleírnom.

xxx Nicole E.

Zayn szemszöge:

Zavarosan, őszinte mosollyal sétáltam vissza a kocsihoz, ahol már anyuék vártak. Mi történt? Mikor lett Niall ennyire talpraesett és magabiztos?

-Nocsak, nocsak. Végre idetaláltál. Már majdnem idefagytunk anyáddal.- szidott le apa. Ajj, el is feledkeztem az időről.

-Ne haragudjatok, elbeszélgettük az időt. – vigyorogtam és közben besegítettem anyukámat az anyósülésre. Mindentudó mosolyt vetett felém, ami nála azt jelentette, hogy erről még beszélünk.

-Azt gondolom, jó hogy nem kaptad le a temető kellős közepén. – nyeltem egy nagyot, és félve néztem a visszapillantó tükörbe, mert apám is elég sejtelmes mosolyt villantott. Mi van itt?

-Én.. khm.-legyintettek.

-Nem gond, fiam. Csak ne egy temetésen rendezzétek a szerelmi ügyeiteket. – vigyorogtak mindketten. Ahj, hogy ezek mindig itt vannak nekem!

-Köszönöm, remélem egyszer rendeződnek közöttünk a dolgok. – mosolyogtam és egy óvatos kanyart bevéve fordultam be anyuék utcájába.

Miután kiszálltunk adtam mindkettőjüknek egy – egy puszit és kocogva ültem be a befűtött kocsimba. Mondta Niall, hogy meg fogja látogatni Suzy-t, de nem hinném, hogy még ott lenne. Most szeretnék egy kicsit magamban lenni.

Amikor találkoztunk, s szemben álltam vele, csak az lebegett a szemem előtt, hogy ha most nem egy ilyen helyen lennénk és nem ilyen helyzetben, akkor azonnal megcsókoltam volna. Nem habozva egy pillanatot sem. Annyira hiányzik, maga a személyisége, a humora, az illata, a kedvessége, és talán a szeretete. Tudom, hogy nem szerelmes belém, hogy is lehetne? Hisz, már annyiszor próbálkoztam, annyiszor éltem bele magam a gyenge kis szálakba, hogy a végén akkorát puffantam, hogy csak na. Kellemetlen ezekre visszagondolni, s hogy ezek mind csak pár napja történtek, kiráz a hideg.

Amikor beértem a kórházba,a  recepciós intett egyet egy ezer wattos vigyorral a száján és megkerestem Dr.Lyhrint-et.

-Jó napot, doktorúr! – hátrafordult és egy nagy vigyorral az arcán fogott kezet velem.

-Á, Mr.Malik. Pont értesíteni akartam. – felhúztam a szemöldököm és kíváncsian figyeltem. – Susanne értékei egyenlőre változatlanok, viszont a sebei gyógyulgatnak. Ez pedig Dr. Horan-nek köszönhető. – Niall? Mi?

-Ezt hogy érti? – a kórlapokat egyik kezéből átrakta a másikba.

-Úgy, hogy ha Dr.Horan nem szól az altató miatt, az talán végzetes hiba is lehetett volna. Bevallom szörnyen röstellem a hibámat, de nagy köszönettel tartozom a doktornak, amiért időben észrevette a túlzott dózisú altatót. – le kellett üljek. E-ez azt jelenti, hogy Niall megmentette Suz-t?

-Ez kicsit sok nekem. A-azt akarja mondani, h-hogy ha nem veszi észre…meg is halhatott volna? – könnybelábadt a szemem.

-Szörnyen sajnáljuk, de igen. Ezért is szeretném majd Dr.Horan-nek megköszönni személyesen, hogy közbeavatkozott. – Uramisten.

-Köszönöm,hogy ezeket elmondta. Most, ha megbocsájt, meglátogatnám a lányom. – mosollyal az arcán bólintott egyet.

E-ez képtelenség. Niall, megmentetted Suz-t! Hogy tudom ezt elégszer megköszönni?

Mikor elhaladtam az ablak előtt, a folyosón, s megláttam Niall-t, ahogyan Suz kezét fogja és a feje a hasán pihen, összeszorult a szívem. Talán tényleg szereti annyira, ahogyan elmondta?

Nem lehetek ennyire önző, nem szabhatom meg, mikor láthatja, s mikor nem. Változtatnom kell és minél hamarabb meg kell beszélnünk az egész helyzetet. Ha a szemembe mondja is még egyszer, újra, hogy nem szeret, akkor is meg kell beszélnünk.

Szeretem Őt, annyira de annyira szeretem. Ha eszembe jut bármikor az együtt töltött éjszakánk, máris extázisba kerülök és álló dákóval élem végig a napot, de enélkül is egész nap Ő jár a fejemben, meg persze Suz.

Remélem sikerül félretennünk a büszkeségünket és képesek leszünk tiszta fejjel gondolkodni, s ezáltal egy normális emberi beszélgetést megvitatni, mert az elmúlt időszakban semmire sem tudtam gondolni, csak arra, hogy mennyire tapló voltam vele, s Ő ezt nem érdemelte volna ki. Sosem! Annyira magamba voltam fordulva, annyira megbántottnak éreztem magam, hogy egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy talán bele kellene gondolnom az Ő helyzetébe is. Neki sokkal nehezebb, hisz úgy feküdt le velem, hogy Ő váltig állította, nem meleg. Keserves napjai lehettek, én pedig csak bombáztam a szánalmas üzeneteimmel, amik, mint később kiderült, később jutottak el hozzá, mint hittem.

Sóhajtottam egy nagyot és nagyon halkan kinyitottam az ajtót, nehogy felébresszem a szőkeséget. Óvatos léptekkel közeledtem az ágy felé, s mikor megláttam az összekulcsolt kezeiket, megdobbant a szívem. Talán ha egyszer úgy hozza a sors, és elhiszi vlgre, hogy képes lenne elfogadni párjának, akkor egy család lehetünk?

Nem akartam beszélni, most, így nem. Viszont olyan jó volt őket nézni pár percig. Csak az EKG pittyegését lehetett hallani, illetve Niall halk szuszogását. Annyira szép volt a kép, hogy muszáj volt lefotózzam. Később, mikor már mocorogni láttam, úgy döntöttem inkább elmegyek, s másnap visszajövök. Nem tudok elég hálás lenni neki. Megmentette a kicsit, megmentette a lányom életét.

Először Suzy-hoz lépkedtem és mindkét arcára adtam egy – egy puszit, majd Niall-re tekintettem. Abból a szögből, pont ráláttam nyakára, s a kigombolt ingje miatt a felsőtestének egy részére is. Nyelnem kellett egyet és egy nagy levegővétel után egy óvatos puszit nyomtam a szája sarkába. Orromba kúszott a férfias illata, s nem sokon múlott, hogy felébresszem, s agyon csókoljam.

Ilyen a végtelen szerelem? Mikor tényleg egész nap rágondolsz? Az álmaidban is csak azt képzeled, hogy mi lenne ha..? Amikor a közeledben van, hevesen ver a szíved, és a legegyszerűbb kontaktusokat is elfelejted, mert olyan szinten hatással van rád? Elveszted a fejed, ha megcsókol? Nem tudsz nemet mondani, ha megadatik A lehetőség?

Nagyon remélem, hogy igen, mert ezek jelentkeznek nálam, hacsak Niall közelébe kerülök. Olyan mértékben a csapdájába esek, amiről még sejtése sincsen. Kikészít, de imádom az érzést.

Most viszont, hogy rájöttem, én is hibáztam, nem is keveset, talán képes leszek tiszta fejjel beszélgetni vele, akármi legyen is a végkimenetel.

Hirtelen ötletem támadt, mikor sebesen vezettem haza, széles vigyorral az arcomon. Még a kocsiban tárcsáztam is a számot, s mikor felvette, csak egy kérdést tettem fel.

-Ráérsz most? – felnevetett és miután elmormolt egy igent, azt mondta, hogy menjek Liam-hez. Minek van Liam-nél? Honnan ismerik egymást? Kezd egy kicsit nagyon érdekessé válni ez a dolog.

-Azonnal ott vagyok, beszélnünk kell. – sóhajtottam.

-Ilyen ez a szerelem, haver. Én már akkor megmondtam neked, hogy lesz valami csávód, mikor még Lou-val randiztam. – felnevettem, s le is raktam, mert már az utcájukba hajtottam be.

Mikor kinyílt az ajtó, csak egy hatalmas tenyeret éreztem a bal képemen. Tágra nyílt szemekkel néztem Harry-re.

-Ez mi volt? – elhúzta a száját és sunnyogott.

-Bocs, ezt Louis-nak szántam. Azt hittem Ő jött meg. – felnevettem.

-Jajj, Hazz. Miért vered szegényt? Nem szopott elég mélyen este vagy mi a probléma? – felnevettünk mind, s most már Liam is harsányan nevetett.

-Hello, Li! – vigyorogtam.

-Szia, minden oké? – bólogattam, s leültem Harry helyére, mert azzal volt elfoglalva, hogy beengedje szerelmét az ajtón és a nyelőcsövéig dugja a nyelvét. Blah.

-Igazából, lehet, hogy veled jobban el tudnék beszélgetni….ezek most úgyis meg fogják enni egymást. – abban a pillanatban belépett Hazz és Lou kézenfogva, egy hatalmas vigyorral az arcukon.

-Nagy baj lenne, ha mi most lelépnénk? Van egy – két elintéznivalónk. – jah, elintéznivaló, amihez csak ágy kell és pár gumi.

-Menjetek csak, elleszek Liam-mel. – már fogták is magukat és fél perc múlva egy hatalmas kocsiajtócsapódást hallottunk.

-Miről szerettél volna beszélni? – Liam leült mellém a kanapéra és kíváncsian figyelt.

-Hát, igazából sok mindenről. Remélem, hogy te tudsz segíteni. Niall-ről van szó. – sejtelmes vigyorra húzta a száját és összecsapta a tenyerét.

-Ehhez nem itthon kell lenni. Ugorjunk be a Nightjar-ba, úgyis hat óra múlt. Majd ott megdumáljuk. – beleegyeztem, bár nem nagyon vagyok oda ezekért a szórakozóhelykért, a múltkori eset óta.

Két óra múlva már eléggé ramaty állapotban voltunk mindketten. Liam hagyott egy üzenetet Niall-nek, mert gondolom furcsállni fogja, hogy ilyen későn még nincs otthon.

-Szóval, annyi a lényeg, hogy halálosan szerelmes vagy belé, Ő viszont nem? – Liam lehörpintette az utolsó korty sörét, s a szemeimbe nézett.

-Hát, nagyjából. Tényleg szeretem Őt, csak az a baj, hogy elbasztam. Ő is, de én is. Nagyon. – felnevetett.

-Ti legalább tudjátok, hogyan kell kerülgetni az embert. Nem kapkodjátok el, az fix. – beleboxoltam a vállába és felnevettem.

-Hagyj már ezzel. Akármikor csak eszembe jut, ahogyan fölöttem mozog, máris kezelhetetlen merevedésem lesz. – csuktam be a szemeim, mert abba bele sem gondoltam, hogyha csupán arra gondolok, hogyha arra gondolnék, máris állni fogok. – Liam még jobban röhögött.

-Nem vagyok rá kíváncsi. Viszont csak azt tudom mondani, hogy kicseszett egy szerencsétlen emberek vagytok. Itt álltok majd’ harmincévesen, és várjátok, hogy az öletekbe pottyanjon minden. Hülyék, és szerelmesek vagytok. Niall is kurvára szeret, bevallotta, szóval nem kell itt rágni a körmödet. Szépen fogod magad és a lehető leghamarabb megbeszéled vele, majd ágyba cipeled és boldogan éltek míg meg nem haltok. – csapta újra össze a tenyereit.

-S-szeret? Ez mondta? – nem hittem a fülemnek?

-Neked csak ez maradt meg a mondandómból? – hihetetlen nagy szemekkel nézett rám és torokhangon felnevetett. – Igen, de kötve hiszem, hogy nem esett le neked. Annyira egyértlemű.  Egész nap, csak lesett ki a fejéből, s ha rákérdeztem mi baj, csak egy „semmi”-vel válaszolt, majd mikor végre kiszedtem belőle, hogy szeret téged, boldog volt. – azt hiszem nem volt kár megejteni ezt a beszélgetést.

-Liam? Te egy isten vagy, esküszöm. Köszönöm. – megforgatta a szemeit.

-Ne köszöngess semmit. Most fogod a segged és hazafuvaroztatod magad egy taxival, és írsz egy üzenetet Niall-nek. Döntsd el mit akarsz, és akkor egyenes utad lesz! – kacsintott és felállt a bárszékről, hogy a mosdó felé vegye az irányt. Nem semmi ez a hapek. Hogy a jó istenbe tud így gondokodni?

Mikor kilenc – tíz óra körül hazaértem, az volt az első, hogy megírjam az üzenetet Niall-nek. Nagyon valószínű, hogy ezt józanul soha a büdös életben nem küldtem volna el neki, de így sima ügy volt. Lehet, hogy túl intim és túl vulgáris szavakat használtam benne, de csak az érzéseim írtam le szó szerint. Remélem értékeli, és mihamarább válaszol, mert alig bírom kivárni a beszélgetésünket.

„Niall! Tudom, hogy nem vagyok az az egyszerű eset, akit mindenki fel tud csípni, de remélem ezzel nem kergettelek el magamtól. Sok mindent át kellett gondoljak ma, és mindig az Este jár a fejemben. Rettentően hiányzol, a tested, mindened. Ma amikor Suzy-nál voltam, s megláttalak, rájöttem egy valamire. Egy önző bunkó voltam veled, s remélem meg tudsz ezért majd bocsájtani. Nagyon hülyén is érzem magam, mert nem vagyok sem józan, sem nyugodt, de annyit ilyenkor is tudok mondani, hogy hiányzol. Olyan közönségesnek hangzik az egész, ennyi idősen meg főleg, de így van. Ha tényleg igaz minden, amit ma megtudtam, az érzéseidről, akkor kérlek gyere át reggel. Várlak és nagyon ideges vagyok a beszélgetés miatt, de bízom abban, hogy olyan dolgot teszünk, ami mindkettőnknek megfelelő. Na, nem akarom tovább szaporítani a szót, így is eleget írtam.

Ui.: Csak akarom, hogy tudd: Szeretlek téged!                         Csók, Zaynie.”