Sziasztok,
meg is érkeztem a résszel, ami nem olyan hosszú és nem
is olyan érdekes, de kell ide. Hamarosan, vagyis közeledünk a fordulóponthoz a
történetben, ami még nem most lesz, de ne higgye mindenki, hogy mostantól
minden happy, mert nem! ;)
Remélem tetszik a rész és írtok pár szór róla!
xxx Nicole E.
Niall szemszöge:
Másnap reggel őrjítő
fejfájásra ébredtem, de a régi szokásomat megőrizve, természetesen minden egyes
pillanat megmaradt az előző estéből, ami jelenleg jó dolog. Jobb kezemmel épp a
fejem masszíroztam, mikor a bal kezemnél megmozdult Zayn. A fejét a hasamon
pihentette, s a takaró félig rajta félig rajtam volt, ámbár mindketten
csupaszok voltunk. Ahogy elnéztem magunkat egy borzasztó édes párt láttam, akik
végre megtalálták egymást. Tényleg így volt, mert hát ez az első alkalom, mikor
ténylegesen úgy feküdtünk le egymással, hogy mindketten borzasztóan akartuk.
Zayn egyre jobban mocorgott,
s a már elzsibbadt kezemről felemelte a fejét, hogy megnézze ébren vagyok-e, de
mikor látta a nyitott szemem visszaejtette a fejét. Felnyögtem, s próbáltam
kihúzni alóla azt.
-Jóreggelt! – mormogta reggeli
karcos hangján, s ha nem láttam volna, egy cigiző rosszfiút képzeltem volna
magam mellé. Mosolyogva nyújtóztattam ki az elzsibbadt végtagjaim és felé
fordultam.
-Neked is! Jól aludtál? –
bólogatott és még nagyobb mosolyra húzta ajkait.
-Ennél jobban nem is
aludhattam volna. Imádlak. – csókolt bele a nyakamba, s perpill egy kiadós
reggeli és egy közös zuhanyzás jobban esett volna bárminél.
-Szeretlek. – dorombolva bújt
hozzám, én pedig morogva húzódtam arrébb. –És szúr a borostád. – felnevetett.
-Ne mondd, hogy nem vagyok
szexi! – én is felnevettem.
-De, kibaszott szexi vagy.
Főleg a feszes hátsód meg a kis szőrcsík itt. –vezettem le a mutatóujjam a
hasán egészen az említett szőrcsíkig. Elkapta a kezem és elszedte onnan.
-Nem nyúlka piszka! –felnevettem
és becsúsztattam kezem a takaró alá, s megszorítottam büszkeségét, a reggeli
merevedése miatt, pedig nem is kellett felizgatnom. – Ne, már. – lehunyta szemét.
-Na jó. Majd később, de ne
hidd, hogy megúszod! Mostantól mindennap minden percében dugni fogunk! –
kikerekedett szemmel lesett.
-M-mi van? – felnevettem ma
már sokadjára.
-Mostanól minden egyes pózt
ki akarok veled próbálni, ami kettőnknek lehetséges. – kacsintottam rá és
kipattantam az ágyból meredező farokkal, mely ide – oda himbálózott, míg a
fürdőbe nem értem. Elégedett vigyorral végeztem el a dolgom.
-Bazdmeg, Niall! –
felnevettem torokhangon.
-Szeretlek! – kiabáltam ki
neki a szobába.
Délután kettő után pár
perccel érkeztünk meg a kórházba, ahonnan végre haza hozhatjuk Suzy-t. Még mára
kaptunk szabadságot mindketten, de nem sűrűn lesz ilyen, hisz főorvos létemre
elég sok műtétet mondtam le mostanság. Zayn pedig egyre jobb, úgy értem a
szakmájában, már nem sok mindenhez kell hozzászóljak, és a legtöbb műtétemnél Ő
is jelen van.
-Remélem örülni fog, anyuék
is átjönnek este és megünnepeljük a hazajövetelét szűk családi körben. – nagyot
nyeltem.
-Akkor menjek addig
Liam-hez? – megrökönyödve nézett rám, s közben leállította a motort.
-Miért mennél? Te is a
családhoz tartozol és kötelességed velem és Suzy-val lenni. Megáll az agyam. –megszeppenve
ültem a kocsiban és kikapcsoltam az övet, majd utána rohantam.
-Hé, azt értem, hogy te már
úgy tekintesz rám, mint egy családtagra, de a szüleid mit fognak szólni? Suzy
nem fogja rossz néven venni, hogy ott vagyok? – csapkodtam a kezeimmel és mikor
felnéztem csak egy vigyorgó Zayn-nel találtam szembe magam. – Mi van?
-Nyugodj meg, anyuék tudnak
rólad és arról is mik történtek közöttünk, nagyjából. Meg szeretnének ismerni
és semmi miatt nem fognak elítélni. Suzy pedig szeret téged, sőt, imád.
Állandóan rólad beszéltünk régebben, szóval egy hangod ne legyen. Minden jó
lesz! – átölelt és egy futócsókot adott ajkaimra.
-Köszönöm. Mit jelentsen az,
hogy rólam beszéltetek? – érdeklődtem.
-Csak megbeszéltük mindig a
napi eseményeket, és Ő állandóan rólad kérdezett, meg tanácsokat adott. –
felnevettem.
-Na, most legalább már nem
kell ilyenekkel bajlódni. – ciccegett és kinyitotta előttem az ajtót.
-Ne bízd el magad, most te
vagy a legnagyobb újdonság neki, folyton rólad fog beszélni. – ajjaj.
-Nem baj, legalább van egy
nő a háznál. – kezünket elengedtük, mikor a recepcióhoz értünk és kabátunkba
dugtuk a kezünket.
Amint beléptünk a
kórterembe, Suzy máris Zayn nyakán lógott és össze – vissza puszilgatta.
-Sziaaa, apaa! – Zayn nyögött
egyet és kacagva vitte vissza az ágyra, ami már szépen be volt vetve.
-Szia, kiscsillag. Remélem
jó kislány voltál, mert nem csak egy meglepetésem van ám! – felcsillant a kicsi
szeme és vigyorogva figyelte apját.
-Mi asz? – tapsikolt.
-Majd ha hazaértünk
megtudod, de előtte köszönj Niall-nek, nagyon várta már, hogy hazavihessünk. –
mosolygott rám.
-Na végje! Mostmáj Niajj isz
ott fog laknyni nájunk? – felhúzott szemöldökkel néztem meglepődve Suzy-ra.
-Miből gondolod ezt? –
kérdeztem tőle.
-Hát, apa nagyon bojdog ész
játom jajtatok, hogy kibéküjtetek! – felnevettünk boldogan.
-Jó ez igaz, de még nem
beszéltünk meg semmit Niall-el. Majd otthon! – hevesen bólogatott és felkapta a
hátizsákját, amiben a ruhái voltak.
-Mehetünk, manó? –
mosolygott és feltartotta a kezét. Felvettem az ölembe és kaptam egy puszit is,
majd így mentünk ki a recepcióhoz. Hamar elintéztük a papírokat, így egészen
hamar ülhettünk kocsiba. Én ugyanúgy az anyósülésre ültem, Zayn vezetett Suzy
pedig hátul az ülésében nézelődött, amit jó szorosan bekötöttünk neki. Hála az
égnek semmi félelme nincsen a kocsik iránt, pedig majdnem az miatt halt meg, de
ne is gondoljunk ilyenekre! Most az a legfontosabb, hogy hazaérjünk és
megünnepeljük kellően Suzy hazaérkezését.
Ez tényleg egy kis töltelék résznek sikeredett, de néha kell ilyen is
VálaszTörlésViszont felcsigáztál ezzel a fordulóponttal, már kíváncsian várom, mit találsz ki. :)
Bár szerintem köze van ahhoz a szereplőhöz, akivel még nem találkoztunk - valami másik srác, láttam a szereplőknél. Hmm.. :3
Várom a kövit!^^
Puszi: Ella xx
Még nem most lesz az a fordulópont, de már kitaláltam :D ;)
TörlésIgen köze van ahhoz a sráchoz..de remélem nem találod ki hogy mi is :D
<3
xxx Nicole E.
Netán abba a nagy meglepetésbe egy "lánykérés" is beletartozik!?
VálaszTörlésMert az nagyon cuki volna!
Nem baj,hogy ez nyugisabb olyan cukormázas lett,mert ilyen is kell,nekem nagyon tetszik!!!!
Puszi Szuzi
:D ne szaladjunk előre..kitudja? lehet együtt sem lesznek...;)
Törlés<3 Köszönöm
xxx Nicole E.
Wiiii! De szupi! Minden happy!:3 Most feldobtad a kedvem!
VálaszTörlésSuzy egy tünemény, imádom a kis édes pofiját! <3
Zayn és Niall meg, ahogy csipkelődtek reggel! Awww!*-* Ezt akarom minden reggelre!
Siess a kövivel!
Puszi xx
Örülök neki :)))
TörlésSuzy egy imádnivaló.
Siettem, ahogy tudtam..
xxx Nicole E.
Jaj de cukiiii *-* Belehalok :D Imádom Suzy-t, feldobja az egész történetet! :) Na és a Ziall... UUUuu XD Kiváncsi leszek hogy alakulnak tovább a dolgaik.. :) Alig várom a kövit ;)
VálaszTörlésPuszi ~ Nessi
Ne halj bele, lesz még jobb is ;)
TörlésLehet, hogy...lehet, hogy rossz lesz a folytatás..ki tudja? Méf én sem mindent.
<3
xxx Nicole E.
Jaj, hogy en mennyire imadom Suzyt:DD nagy arc a kislany:D
VálaszTörlésAhh, es ez a reggeli Ziall...
'-Nem nyúlka piszka! –felnevettem és becsúsztattam kezem a takaró alá, s megszorítottam büszkeségét, a reggeli merevedése miatt, pedig nem is kellett felizgatnom. – Ne, már. – lehunyta szemét.'
Elkepzelem a helyzetet.. Ahw
Ez olyan kis aranyos volt, orulok, hogy Suzy haza mehetett vegre. Es Ni aggodalma:')
Maaaar varom a kovit!
Rebuh x❤
Ennek örülök, én is imádom Suz-t.
Törlés:D Én minden egyes helyzetet el tudok képzelni ;)
Remélem a következő is tetszik majd.
Puszi,
xxx Nicole E.